8kor mész haza munkából, a 4es6osra felszáll veled két qpacsapat, a kékek és a sárgák. Nézed őket. Nem üvöltik, sárga szöcske, a kombínóval talán nem is lehet ilyet, gólyák, te, mióta járnak ilyen jócsajok az infóra? Közben számolod, 17 éve volt az első qpád, ők talán ha egy évvel idősebbek. Kéksárga kéksárga.

A metrón merengsz, nem apácazárda, dúdolod.

Az aluljáróban gyönyörű lány, magas, karcsú, a cipője mocskos, lábánál retkes nejlonzacskók. Döbbenten állsz meg mellette, te az uccán élsz? Igen, mondja szégyenkezve, a fogai rosszak, pedig milyen gyönyörű. Kínodban kérded, kérsz cigit? Vegyél többet. Egy szálat fogad el. A keze is szép. Mész tovább a hidegben, sunyimód bekapcsol az agyad, tűnődsz a szerelmen, ami örök, meg az időn ami bezzeg elszáll, hát miért élünk romlandó testben ha a lelkünk fiatal, megszállt a pátosz vagymi , nyugtázod, hát mi a faxért tűnődök most közhelyes baromságokon, mindjárt belémfagy a gondolat is. Nahát már a háznál vagyok. Felnézel. Az ablakból háromszögletű arcocska figyel aggódva, pont így lesett le rád amikor reggel elmentél. 

Felnevetek. Újra itthon.